A fájdalom mindig egyedi, két ember
fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem
értékmérője az embernek.
A fájdalomról
mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása, definíciószerű
meghatározása, bár sokféle létezik, mégis nehéz. A meghatározások abban
mindenképpen megegyeznek, hogy a fájdalmat negatív érzetként megélt és az élet
során tanult dolognak írják le. Ez nem azt jelenti, hogy tanulás nélkül nem
érzünk fájdalmat, hanem azt, hogy a fájdalom kifejezését, a hozzá kötődő
viselkedési mintákat tanuljuk.
A fájdalom olyan érzés, amivel a hétköznapi életben nap,
mint nap találkozunk. A fájdalmat valamilyen külső behatás váltja ki és a
legtöbb esetben különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk neki,
rövidebb-hosszabb idő után elmúlik, és esetleg csak egy rossz emlékként
gondolunk vissza rá.
Az ember életében a fájdalomérzetnek igen fontos
szerepe van, hiszen ez segít, hogy bizonyos veszélyes, adott esetben
életveszélyes helyzeteket elkerüljünk. Első pillanatban nagyon csábítónak tűnik
a fájdalommentes élet, mégis tudnunk kell, hogy fájdalomérzet hiányában az ember
állandó életveszélyben lenne. (Nem húzná el a kezét a tűz elől, nem védekezne a
sérülések ellen stb.) Nemcsak külső hatások járhatnak fájdalommal, fájdalmat
érezhetünk bizonyos betegségek kialakulásakor is, de néha normális élettani
folyamatokat (menstruáció, szülés) is fájdalmasnak élhetünk meg.
Közismert - már évezredek óta - hogy a gyulladásos
folyamatok szintén fájdalommal járnak és a modern vizsgálóeljárásokat megelőző
időszakban a betegségek megállapításában az orvosok legfőbb támasza
volt.
A fájdalom élettana
A sérülés (mechanikus,
hő, kémiai) hatására a széteső sejtekből olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek
a fájdalomérző készülékekhez (receptorokhoz) kapcsolódva kiváltják az
ingerületet, ami az idegek útján a gerincvelőn keresztül vezetődik az agyba.
Kétféle idegrost kétféle sebességgel vezeti az ingerületet a központi
idegrendszer felé, az egyik egy gyors, azonnali éles fájdalmat közvetít, ami
azonnali választ eredményez, a második lassabb és tompább, de tartós
fájdalomérzetet kelt és nem vált ki válaszreakciót. A fájdalomérzet az
agykéregben keletkezik, itt tudatosul.
Ezt követően indul el a válaszreakió a megfelelő idegpályákon
keresztül a végrehajtó szervig (a sérült elrántja a kezét). Fájdalomérző
készülék a szervezetben mindenhol megtalálható, kivételt képez az agy és a tüdő.
Ez a magyarázata, hogy nem csak a bőr sérülései okozhatnak fájdalmat, hanem a
belső szerveink sérülései, betegségei is (epekő, vesekő, érszűkület,
szívinfarktus, hashártyagyulladás, bélbetegségek stb.). Vannak olyan állapotok,
amikor a fájdalomérzet nem alakul ki. Ennek egyik ritka oka a gerincvelő
sérülése, ami azzal magyarázható, hogy a fájdalomingert közvetítő rostok
elpusztultak valamilyen betegség következtében. Ismeretes a római történelemből
Mucius Scaevola, aki az etruszk király helyett tévedésből az írnokát gyilkolta
meg, a maga büntetéseként - és talán az etruszkok megfélemlítése érdekében -
jobb karját a tűzbe tartotta. Így lett a neve Scaevola, ami annyit tesz, hogy a
"balkezes" hiszen a jobbat megégette. Ma úgy gondoljuk, hogy olyan betegségben
(syringomyeliában) szenvedett, ami a fájdalominger vezetését a gerincvelőben
megakadályozta, tehát nem volt fájdalomérzete. Így hát a hősiességre egy kis
árnyék borul.
Fájdalomcsillapító automatizmus
A
szervezet rendelkezik egy fájdalomcsillapító rendszerrel. Az agyban keletkeznek
olyan fehérjetermészetű anyagok (endorfinoknak nevezik őket, utalva a morfium
hatására) amelyek rendkívül erős fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek,
azonban igen rövid idő alatt lebomlanak, és a hatásuk megszűnik.
Valamennyien tapasztalhattuk, hogy a sérülés után közvetlenül
heves fájdalmat érzünk, majd a fájdalom néhány másodperc múlva megszűnik és ezt
egy enyhébb, tompább, de tartós fájdalomérzés követi. Sokak által ismert
jelenség, hogy egy baleset első másodperceiben az ember nem érzi a fájdalmat.
Hasonlóan a rohamra induló katonákhoz, akik találatot kaptak, de mint leírták,
rövid ideig tovább rohamoztak.
Úgy tartják, hogy a sérülést követően a felszabaduló anyagok
elzárják, blokkolják az ingerületvezetés utját (kapu-teória) és ez vezet a
fájdalomérzet kialakulásának hiányához. Az endorfinok más esetben is
termelődhetnek illetőleg felszabadulhatnak, ami kellemes érzést okoz. A
szexuális tevékenység folyamán is termelődnek, és bizonyos veszélyes
foglalkozást űzők (repülők, hegymászók, sebészek) a foglalkozásukhoz való
ragaszkodását is egy ilyen kábítószer-hatáshoz hasonló állapottal magyarázzák,
amit ugyancsak az endorfinokkal hoznak összefüggésbe.
Fájdalomcsillapítás
A fájdalom
csillapítására való törekvés valószínűleg egyidős az emberiséggel.
Fájdalomcsillapításra utaló első írásos adat időszámításunk előtt 2250-ből
származik. Ezer évek óta ismert az ópium fájdalomcsillapító hatása (Théba az
ópiumkereskedelem központja volt Krisztus születése előtt 2000 évvel). A római
korban a keresztre-feszítetteknek a fájdalmát csillapítani megengedett volt.
Krisztusnak a keresztfán a római katona - ma úgy gondoljuk - ópiummal és ecettel
átitatott szivacsot nyújtott fel, hogy szenvedéseit mérsékelje. A
fájdalomcsillapítás minden orvos alapvető és egyik legfontosabb tevékenysége és
egyben kötelessége. Nem ritka, hogy az orvos mást nem tehet, mint
megmenti betegét a fájdalomtól, a félelemtől és a szenvedéstől, a beteg életét
csak kábító fájdalomcsillapítókkal (ópiátok) tudja elviselhetővé tenni.
A fájdalomérzet kialakulását a kiváltó okon kívül
(sérülés, műtét, valamilyen betegség) alapvetően befolyásolja az ember
aktuális fizikai (pl.: erőnléte, pihentsége), pszichés (pl.:
szorongásai, a betegségtől való félelmei) és mentális állapota (pl.:
műveltsége, tanult viselkedési formái, eddigi tapasztalatai), valamint
szociális helyzete (pl.: családban él vagy egyedül, biztonságban tudja-e a
rászorulókat vagy bizonytalan helyzetben stb.).
A fájdalom nagysága nem mindig áll arányban a
kiváltó ok súlyosságával. Ennek oka a fájdalomérzetet kialakító
sokféle befolyásoló tényező mellett a fájdalom pályák (a fájdalom ingert
közvetítő, szállító idegi struktúrák) különleges anatómiai felépítése. Mindenki
által ismert, hogy felületes bőrsérülések, horzsolások jelentőségükhöz képest
igen nagy fájdalommal járhatnak, míg adott esetben jóval nagyobb, mélyre hatoló
sérülés esetleg jóval kisebb fájdalmat okoz. A fájdalomtűrő képességet
befolyásolja az a genetikailag meghatározott, veleszületett állapot, hogy a
szervezet milyen számú fájdalomérzékelő készüléket (receptort) tartalmaz.
Ismert, hogy a hát bőrén sokkal kevesebb, az arcon, kezeken sokkal több
fájdalomérző receptor helyezkedik el. Tudnunk kell azt is, hogy egy bizonyos
fájdalom mögött többféle ok is meghúzódhat. Például, az igen gyakori fejfájás
hátterében is sokféle ok állhat. A pszichés stresszen, feszültségen túl
fejfájást okozhat a nyaki gerinc, a szem megbetegedéseitől kezdve a magas
vérnyomáson, a hűléses betegségeken keresztül az agydaganatig számos egyéb
betegség is.
Nagyon fontos tehát, hogy a fájdalmat, mely szervezetünk
jelzése, komolyan vegyük és a fájdalomcsillapításon túl a háttérben álló okot,
okokat felderítsük. A fájdalom helye, jellege, időtartama, periodikusan
visszatérő formája, valamilyen irányban történő kisugárzása utal a háttérben
meghúzódó okra, vagyis a betegség megállapításában nagy jelentőséggel bír.
Orvoshoz kell fordulni olyan esetekben is, amikor ismert, „szokványos" fájdalom
(pl.: fejfájás) megváltozik jellegében, erősödik, vagy a szokásosnál gyakrabban
jelentkezik.
A fájdalom formái
A fájdalomnak
eredete alapján két nagy csoportját különböztetik meg, a testi
fájdalmat, amikor a fájdalmat kiváltó elváltozás kimutatható, és a lelki
(pszihogén) fájdalmat, aminek hátterében kimutatható károsodást nem lehet
találni. Ez utóbbi esetben sokszor depresszióra, egyéb lelki vagy szociális
problémákra derülhet fény a beteg részletes kikérdezése alkalmával. Törekedni
kell arra, hogy a fájdalom hátterében álló okot tisztázzuk, de ez nem mindig
sikerül.
A fájdalmat, fennállásának ideje alapján, két
csoportba oszthatjuk: heveny (akut) fájdalomról beszélünk, ha rövid ideje áll
fenn és idült (krónikus) fájdalomról, ha hosszantartó, 3 hónapnál hosszabb ideje
tart. A heveny, hirtelen fellépő fájdalom rendszerint sürgős orvosi beavatkozást
tesz szükségessé, nemritkán életet veszélyeztető állapotra utal (szívinfarktus,
gyomorperforáció, bélelzáródás), a krónikus fájdalom hátterében gyulladásos,
degeneratív vagy daganatos betegségek (izületi betegség, érszűkület,
gyomorfekély, hasnyálmirigy-gyulladás vagy daganat) állnak.
A fájdalomra jellemző a helye. Minőségét
tekintve lehet tompa, éles, görcsös, esetleg égő vagy lüktető, kisugározhat
bizonyos testtájak irányába. Fennállhat folyamatosan vagy intermittálóan,
vissza-visszatérhet. Összefügghet valamilyen testhelyzettel, étkezéssel,
évszakkal, tevékenységgel. Erőssége az igen enyhétől a tűrhetetlenig
("falramászó") igen széles skálán mozoghat.
A fájdalom megélése
A fájdalom mindig
egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség
nem értékmérője az embernek. Nem jobb, nem értékesebb ember az, aki jól, és nem
rosszabb, aki rosszul tűri a fájdalmat. Minden esetre jó, ha az orvos tisztában
van azzal, hogy a betege a fájdalmat jól tűrő, fegyelmezett egyén vagy sem, mert
a fájdalmat jól tűrő beteg sokszor félrevezetheti az orvost a betegség
megállapításában. És fordítva, a fájdalmat nehezen tűrő beteg esetén a sebész
hamarabb határozza el magát egy esetlegesen felesleges műtéti beavatkozásra,
éppen a fájdalom súlyosnak jelzett foka miatt. Sokkal nagyobb körültekintést
igényel a fájdalom megítélése kisgyermekek esetében, aki már a fehérköpenyes
közeledésére, és nem a fájdalomtól fakad sírva.
A fájdalom mérésére
vannak eszközeink. Leggyakrabban a Visual Analóg Skálát (VAS) és az úgynevezett
numerikus skálát használjuk. A VAS esetében megkérjük betegeinket, hogy egy 10
cm-es szakaszon, ahol a szakasz kezdőpontja az „egyáltalán nem fáj", végpontja
pedig a „tűrhetetlen fájdalom", jelöljék be fájdalmuk erősségét. A numerikus
skálák esetében a beteg osztályozza fájdalmát 0-tól 10-ig, ahol a 0 az
„egyáltalán nem fáj", a 10 pedig a tűrhetetlen fájdalmat jelöli. Ezek a
módszerek kizárólag a fájdalomcsillapítás hatásosságának mérésére használhatók,
tehát az mérhető velük, hogy egy adott embernek mennyire hatásosan sikerült a
fájdalmát csillapítani.
A fájdalom amellett, hogy szenvedést okoz, igen
megnehezíti a napi életvitelt, elvonja az ember figyelmét, nem tudja elvégezni
feladatait, akadályozza a pihenést, alvást. Külön fel kell hívni a figyelmet
arra, hogy a fájdalom különösen fokozza a gépkocsivezetés (vagy egyéb veszélyes
munkák) kockázatát, mert elvonja a figyelmet, adott esetben a hirtelen
mozdulatokat hiusíthatja meg. A tartósan fennálló nagy fájdalom mindezek mellett
jelentősen ronthatja az emberi kapcsolatokat, elszigetelté teszi a beteget,
megváltoztathatja viselkedését. A fájdalmat tehát csillapítani
kell. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fájdalomcsillapítás csak a
fájdalmat, egy tünetet kezel (tüneti terápia), a kiváltó okot, betegséget nem
szünteti, nem gyógyítja. A fájdalomcsillapítás megkezdésével egy időben
a kiváltó okot is keresni kell. A fájdalom csillapításának a legjobb,
leghatásosabb eszköze a kiváltó ok megszüntetése (oki terápia).
Az élet során tapasztalt fájdalmak túlnyomó többsége
szerencsére könnyen kezelhető és a kiváltó ok gyógyításával végleg
megszüntethető. Vannak azonban olyan fájdalmak, melyeknél a kiváltó ok
nem, vagy csak igen nehezen szüntethető meg. Típusosan ilyen a műtéti,
műtét utáni fájdalom, illetve a tartósan fennálló, krónikus fájdalmak jelenős
része.
A heveny, akut fájdalom:
A heveny fájdalom egy
rendkívül fontos biológiai jelzés, ami a sérülés megtörténtére, kiterjedésére
utal. Ezzel együtt járnak egyéb reakciók is, mint szapora szívműködés és
lélegzés, vérnyomás-emelkedés, verejtékezés, a pupillák kitágulása,
összefoglalva szimpatikus tónusfokozódásnak lehetne nevezni. Mindannyian
tapasztalhatjuk, ha komolyabb sérülés, baleset áldozatai vagyunk (sportsérülés,
közlekedési baleset, fájdalommal járó betegség, mint köves roham, érelzáródás,
szívinfarktus stb.).
A műtéti, műtét utáni fájdalom az akut fájdalom
egy speciális formája, hiszen a kiváltó ok a műtét, a műtéti sebzés nem
kerülhető el.
A sebészetre kerülő betegek általában igen sok mindentől
szoronganak. Nemzetközi felmérés tanúsága szerint a műtét előtti félelem okai
között első helyen a fájdalomtól való félelem áll. Sebészeten fekvő betegek
valóban gyakran találkoznak a fájdalommal. Fájdalmas lehet az alapbetegségük,
fájdalommal járhatnak egyes beavatkozások, a műtét és természetesen a műtétet
követő időszak. A műtét fájdalommentességét a műtéti fájdalomcsillapítás
hivatott biztosítani. Ezt, amennyiben a műtét helyi érzéstelenítésben történik,
a sebész, minden más esetben (regionális, gerinc közeli érzéstelenítés, altatás)
az aneszteziológus (altató) orvos végzi.
A műtét utáni fájdalom mértékét alapvetően a műtét típusa
határozza meg, de természetesen itt is nagy szerepet játszanak egyéb tényezők,
mint például az egyedi érzékenység, a félelem, a kiszolgáltatottság, a
tűrőképesség, az előző tapasztalatok, az elvárások és így tovább. Az egyedi
különbségek óriásiak.
A műtét utáni fájdalomcsillapítás a beteg
fájdalmainak enyhítése mellett azért is fontos, mert a fájdalom akadályozhatja a
megfelelő mélységű légzést, a köhögést, az időben történő mobilizálást (mozgást,
felkelést), ezek hiányában pedig, a műtét utáni periódusban nő a
tüdőszövődmények (pl. tüdőgyulladás) és trombo-emboliás szövődmények
(tüdőembólia, trombózis) gyakorisága. A műtét utáni fájdalomcsillapítás az
aneszteziológus és az osztályon dolgozó orvosok közös feladata.
Fájdalomcsillapítás a műtét után
A műtét
utáni fájdalomcsillapításra több lehetőség van. Hogy a lehetőségek közül
melyiket választjuk, azt elsősorban a fájdalom mértéke, a műtét típusa határozza
meg. Mindig igyekszünk a beteg igényeit, kívánságait is figyelembe venni. A
fájdalomcsillapítás csoportmunka, ahol a csoport egyik fontos tagja maga a
fájdalmat érző ember, akinek jelzései és visszajelzései képezik a
fájdalomcsillapítás alapját.
Gyógyszerek tekintetében a skála az enyhébb, hétköznap is
használatos fájdalomcsillapítóktól az igen erős, ún. kábító
fájdalomcsillapítókig ível. Vannak műtétek, melyek után az enyhébb
fájdalomcsillapítókkal is fájdalommentesség érhető el, de általában a nagyobb,
testüregeket érintő (mellkasi, hasi) műtéteket követően a megfelelő
fájdalomcsillapításhoz az első néhány napban a kábító fájdalomcsillapítók
használata elengedhetetlen.
|
A fájdalomcsillapítók
szervezetbe juttatására is több lehetőség van. A legegyszerűbb szájon át
bevehető tabletták, nagyobb műtétek után, az első napokban általában nem
alkalmazhatók. Ennek egyik oka, hogy az altatást ill. műtétet követően bizonyos
ideig (néhány óra, esetleg több nap) szájon át semmi nem fogyasztható. A másik
ok, hogy hasi műtéteket követő első időszakban a gyomor-bélrendszerből történő
felszívódás bizonytalan, így az ide bejuttatott gyógyszerek hatása is
kiszámíthatatlan. A műtétek utáni első periódusban a leggyakrabban
intramuszkuláris (izomba adott) vagy intravénás (vénába adott)
injekcióval csillapítjuk a fájdalmat, de lehetőség van egyéb módszerekre
is. Bizonyos betegségtípusok és műtétek esetében a műtét előtt, helyi
érzéstelenítésben behelyezett epidurális kanülőn (gerinc közelébe helyezett
vékony műanyag csövecske) át adagolt fájdalomcsillapítókkal tudunk a beteg
számára igen kényelmes módon fájdalommentességet biztosítani, ugyanakkor a beteg
mozgását, mobilizálását nem zavarja.
Egyes intézményekben az úgynevezett beteg által
vezérelt fájdalomcsillapításra is van lehetőség. Ennek lényege, ami a
nevében is benne van, hogy a fájdalomcsillapítót a beteg igen egyszerűen, egy
gombot megnyomva, saját magának adagolja. Ez persze csak a beteg számára ilyen
egyszerű, a pontos adagoláshoz, a mellékhatások és a gyógyszer túladagolás
elkerüléséhez, megfelelően programozható műszer és a rendszeres orvosi ill.
nővéri felügyelet is szükséges. Ennek a betegek körében igen népszerű
fájdalomcsillapítási módnak az egyetlen hátránya, hogy a rendelkezésre álló
műszerek száma korlátozott.
Sajnos igen sok ember szenved tartós (krónikus)
fájdalmaktól. Ezek csillapítása az elmúlt évtizedekben külön tudománnyá vált.
Krónikus, idült fájdalom:
Krónikus
fájdalmat is igen sokféle betegség okozhat. A leggyakrabban a mozgásszervi
megbetegedések és daganatos megbetegedések állnak a háttérben, de nem annyira
köztudott, hogy a hasnyálmirigy betegségei - idült gyulladása és rosszindulatú
daganata egyaránt-, bizonyos érbetegségek (érszűkület) és még számos egyéb
betegség szintén súlyos, tartós fájdalmakkal járhatnak. A krónikus fájdalomtól
szenvedő betegek komplex kezelése optimálisan az úgynevezett fájdalom
ambulanciákon (esetleg fájdalom klinikákon) történhet, ahol több szakma
képviselői (aneszteziológus, neurológus, radiológus, reumatológus, pszichológus
stb.) dolgoznak. Magyarországon is működnek fájdalom ambulanciák, de ezek
egyelőre csak a krónikus fájdalmak bizonyos típusait kezelik.
A krónikus fájdalmak hátterében álló okok az esetek jelentős
részében egyáltalán nem, nem teljesen vagy csak nagyon lassan szüntethetők meg.
A kezelés fő iránya tehát –a kiváltó ok megszüntetésére irányuló terápia
mellett- a fájdalom csillapítása. Ez sokszor igen nehéz összetett feladat.
Folyamatos a törekvés arra, hogy az egyre újabb és újabb ismereteknek
megfelelően minél hatásosabb eszközök, terápiás lehetőségek álljanak
rendelkezésre. Ez részben az újabb gyógyszerek megjelenését részben újabb és
újabb a fájdalomcsillapításra használható módszer, technika kidolgozását
jelenti.
Hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül mit alkalmazunk,
az elsősorban a fájdalomtól, annak nagyságától, helyétől, kiterjedésétől,
jellegétől függ, de a háttérben álló kiváltó ok is módosíthatja a terápiát.
Mivel a fájdalom, a krónikus fájdalom pedig különösen, több tényezős dolog,
ezért a fájdalomcsillapítás is több tényezős, kombinált kezelést jelent, melyben
a fájdalomcsillapító gyógyszereknek, beavatkozásoknak, az alapbetegség
kezelésének és az egyéb kiegészítő kezeléseknek (pl.: fizikoterápia,
pszichoterápia stb.) egyaránt fontos szerepe van.
Nem kell szenvedni
A krónikus
fájdalomcsillapításban alkalmazott eljárásokat két nagy csoportba
oszthatjuk. Az egyik és mindenki által ismert lehetőség a gyógyszeres terápia, a
másik csoportba olyan, úgynevezett intervenciós eljárások tartoznak, melyek
kisebb-nagyobb beavatkozással érik el a fájdalom csökkenését ill.
megszüntetését.
Ez utóbbi csoportba igen változatos beavatkozások tartoznak.
Ide soroljuk a különböző ideg blokádokat, mely során az érintett idegi
struktúrák megfelelő pontjához juttatunk be gyógyszereket egy vagy több
alkalommal, esetleg kanül (csövecske) behelyezésével kúraszerűen. Ezek a
beavatkozások gyakran röntgen, ultrahang esetleg CT irányításával történnek. A
bejuttatott gyógyszerek időlegesen vagy tartósan blokkolják az ideg működését,
ezáltal a fájdalom érzet bejutását a központi idegrendszerbe, azaz
fájdalomcsillapító hatásúak. Bizonyos fájdalmak esetén azonban pont
ellenkezőleg, annak van fájdalomcsillapító hatása, ha a megfelelő idegi
struktúrákat nem gátoljuk, hanem ingereljük. Szintén ide sorolhatók a bizonyos
fájdalmakban fájdalomcsillapító hatású, helyi röntgen besugárzások, vagy az
újabban egyes, fájdalmas csont metasztázisok (daganatos áttétek a csontban)
esetén sikerrel alkalmazható izotópkezelés is.
A krónikus fájdalmak kezelésében természetesen alapvető
szerep jut a gyógyszeres terápiának is. A rendelkezésre álló
fájdalomcsillapítókat erősség és kémiai szerkezet alapján több csoportba
osztjuk, a gyengébb, az otthoni mindennapokban is használt
fájdalomcsillapítóktól, az igen erős, úgynevezett kábító fájdalomcsillapítókig.
Ez a besorolás azonban ne tévesszen meg senkit, bizonyos fájdalmak esetében az
egyébként gyengébb csoportba tartozó fájdalomcsillapítók hatásosabbak, mint az
erősebbek. Ugyanakkor a „kábító fájdalomcsillapító" elnevezés sem szabad, hogy
riadalmat keltsen. A fájdalomcsillapítók alkalmazását kizárólag a fájdalom
jellege és erőssége szabja meg.
Kábító fájdalomcsillapítóra szorulhat az egyébként jóindulatú
betegség következtében szenvedő beteg is, míg a rosszindulatú daganatos betegség
következtében kialakuló fájdalom csillapítása sem igényli mindig a legerősebb
fájdalomcsillapítók alkalmazását.
Fájdalomcsillapításra nem csak a
fájdalomcsillapítók használhatók. Bizonyos fájdalmak csillapításában egyes
depresszió elleni ill. epilepszia kezelésében használt szerek a hatásosak, de
számos egyéb gyógyszer is hatékonyan egészítheti ki a fájdalomcsillapítók
hatását. Általában kombinált kezelést alkalmazunk. A többféle támadáspontú
gyógyszer együtt adva növeli egymás hatékonyságát.
Krónikus fájdalmak kezelésekor a fájdalomcsillapítókat időhöz
kötötten rendeljük, soha nem szükség szerint. Ezáltal folyamatos hatásos
vérszintet biztosítva csökken a fájdalom kialakulásának esélye.
A gyógyszerek többféle módon juttathatók a szervezetbe
(tabletta, kúp, tapasz, esetleg injekció). Lehetőleg a beteg számára
legkényelmesebb, de hatékony formát igyekszünk választani. A
krónikus fájdalmak csillapítása is csoportmunka, melyben a több szakmát
képviselő orvosokon kívül a beteg is meghatározó, hiszen folyamatos
kapcsolattartás, párbeszéd, oda-vissza jelzés nélkül a sikeres terápia nem
képzelhető el.
Sajnos sokszor előfordul az is, hogy a fájdalom okát nem
sikerül kideríteni, aminek gyógyításával a fájdalom megszüntethető lenne, így
csak a tüneti fájdalomcsillapítás enyhíthet a beteg szenvedésén.
Érdemes néhány szót szólni a fejfájásról.
Rendszerint hosszabb ideig fennálló, majd megszűnő és ismét visszatérő
fájdalomról van szó. A fejfájás lehet elsődleges, mint a sokak által ismert
migrén, vagy másodlagos, amikor más a koponyán belüli vagy azon kívüli betegség
egyik tünete a fejfájás. Ezek a betegségek igen sokfélék lehetnek, az influenzát
kísérő fejfájástól a zöld hályogon keresztül az agyhártyagyulladásig. Ezért a
fejfájást, mint tünetet komolyan kell venni, és a fájdalomcsillapító kezelést az
ok tisztázása után szabad megkezdeni.
A fájdalomcsillapítás veszélyei
Tudni kell, hogy a
leghétköznapibb fájdalomcsillapítóknak is vannak nemkívánatos mellékhatásai és
veszélyei. A mindennapi tabletták is okozhatnak túlzott fogyasztás esetén
csontvelő-károsodást, vese - vagy májkárosodást, többé-kevésbé súlyos allergiás
reakciót. Ezek a mellékhatások rendszerint megszűnnek a gyógyszer elhagyásával,
de előfordulhatnak visszafordíthatatlan állapotok is.
Az újabban elterjedt úgynevezett non-steroid
gyulladáscsökkentők kitűnő fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, ugyanakkor
gyomorvérzéshez, gyomor- vagy bélperforációhoz is vezethetnek főleg akkor, ha az
indokoltnál gyakrabban és nagyobb mennyiségben, esetleg más, hasonló hatású
szerrel együtt fogyasztják. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egyes
fájdalomcsillapítók jelentősen csökkenthetik a koncentráló képességet, a
figyelmet, aluszékonyságot, álmosságot okozhatnak, ezért a magasban vagy
veszélyes munkagépekkel dolgozók (gépkocsivezetők is) kérjék ki orvosuk vagy a
gyógyszerész tanácsát, szedhetik-e kockázat nélkül az adott gyógyszert. Ha a
fájdalomcsillapító gyógyszerekkel nem sikerül a fájdalmat rövid időn belül
csökkenteni vagy megszüntetni, akkor tanácsos orvoshoz fordulni, mert lehet,
hogy a baj súlyosabb, mint eleinte gondoltuk.
A műtét utáni fájdalomcsillapítás során gyakran alkalmazunk
olyan, erős hatású, esetleg kábító fájdalomcsillapítókat, amelyek a légzőközpont
működését gátolják, a légzés ritkábbá és felületesebbé válhat, ami a
tüdőgyulladásnak kedvező feltételeket teremt. Ezért a műtét utáni fájdalom
elviselése bizonyos határokon belül szükségszerű és a fájdalomcsillapító
megtagadása az orvos részéről nem rosszindulatból vagy nemtörődömségből, hanem
éppen a beteg érdekében, a káros és veszélyes mellékhatások elkerülése céljából
történik.
A műtét előtti vagy utáni invazív (gerincközeli)
fájdalomcsillapító módszereknek, mint minden orvosi beavatkozásnak van kockázata
és vannak szövődményei. Ezért az orvos és a beteg a módszer alkalmazása előtt
mérlegeli a kockázat és a haszon arányát. Az idült, tartós fájdalom esetén a
sokat szenvedett - legtöbbször daganatos - beteg rendszerint mindenhez
hozzájárul, csakhogy a fájdalomtól megszabaduljon.
Ahogy korábban írtuk,
sokszor a fájdalom, annak változása tereli az orvos figyelmét a helyes diagnózis
felé. Gyakran előfordul, hogy nagy fájdalommal járó elváltozás esetén sem adunk
kábító, a fájdalmat megszüntető fájdalomcsillapítót addig, ameddig a betegséget
biztonsággal meg nem tudjuk állapítani. (Ilyenkor a beteg nagyon haragszik az
orvosra, de ha tájékoztatjuk, akkor sikerrel nyerjük meg az együttműködését.) Ha
a diagnózis és a követendő kezelés biztosan körvonalazott, a beteget a további
szenvedéstől akár kábító fájdalomcsillapítók adásával is meg kell
kímélni.
Azt szokták félig-meddig tréfásan mondani, hogy amelyik
gyógyszernek nincs mellékhatása, annak hatása sincs. Erről nem szabad
megfeledkezni akkor sem, amikor a házpatikából elővesszük, vagy a szomszédtól
kérünk egy tablettát a fájdalmunk enyhítésére!
(szerzők:Dr. Borsodi Mariann,
dr. Alföldy Ferenc)