Ma már a legfontosabb kórokozóknak tartják őket a nem bakteriális eredetű gasztroenterális járványokban.
A Caliciviridae családot alkotó vírusok egy része az 1930-as évek óta ismert állatpatogén kórokozó. Emberi fertőzésekben csak az 1970-es években fedezték fel a calicivírusokat (Norwalk vírus, 1972), de ma már a legfontosabb kórokozóknak tartják őket a nem bakteriális ere¬detű gasztroenterális járványokban.
A Caliciviridae családnak négy nemzetsége van, melyek közül a humán kórokozók nemzetségébe tartoznak a Norwalk-szerű vírusok (NLVs), vagy morfológiai eredetű nevükön "kis kerek strukturált vírusok" (SRSVs, small round structured viruses) és a Sapporo-szerű vírusok (SLVs), vagy "klasszikus" calicivírusok. A Norwalk-szerű vírusok¬nak két (GI, GII), a Sapporo-szerű vírusoknak egy (GIII) genocsoportja van. A molekuláris módszerek elterjedésének köszönhetően folyamatosan nő az újonnan felismert vírustörzsek száma, melyeket általában felfedezésük földrajzi helyéről neveznek el.
A humán calicivírusok világszerte, életkortól függetlenül és szezonalitás nélkül (de a Norwalk-szerű vírusok felnőtteknél inkább a hideg hónapokban) a virális eredetű gasztroenterális megbetegedések 30-40%-át, az ilyen járványoknak pedig 75-89%-át okozzák. A fertőzés elsősorban a fertőzött széklettel kontaminált élelmiszer (zöldségek, saláták, eper, málna, kagylók, stb.), a közvetlen és közvetett kontaktus (pl. élelmiszert kezelő fertőzött személy, kontaminált felületek, stb.), valamint a víz révén terjed, de a vírus a hányadék vaporizációja útján aeroszollal is terjedhet. A calicivírusok populáción belüli cirkulációjához hozzájárul, hogy a fertőzött sze¬mély a pre- és posztszimptómás időszakban is ürítheti a vírust. Részben a rövidtávú immunitás, részben a vírusok nagy genetikai és antigén diverzitása miatt az élet során ismételt megbetegedések előfordulhatnak. A ritkán felismert sporadikus esetek mellett igazán a járványos akut gasztroenterális megbetegedések riasztóak.
Humán calicivírus járvány gyakran fordul elő időlegesen zárt emberi közösségekben (óvoda, iskola, laktanya, gyermektábor, kórház, öregek otthona, stb.), ahová a vírus bekerülve gyorsan terjed és rövid idő alatt nagyszámú megbetegedést okozhat. A humán calicivírus fertőzéseknek jól körülhatárolható, genocsoporttól független epidemiológiai és klinikai jel¬lemzői vannak, melyekből négy emelhető ki:
1. a fertőzésnek rövid, 24-48 órás az átlagos inkubációs ideje,
2. az esetek többségében a vezető klinikai tünet a hányás (előfordulási gyakorisága >50%),
3. a betegség rövid, 12-60 órás lefolyású,
4. a széklet rutin bakteriológiai vizsgálatával kórokozó nem mutatható ki.
A humán calicivírusokat kísérleti állatban, szövettenyészetekben mindeddig nem sikerült szaporítani. Az elektronmikroszkópos vizsgálatot leszámítva, diagnosztikájukat a molekuláris biológiai módszerek megjelenése oldotta meg. Ma kimutatásuk a vírusgenom konzervatív régióinak (RNS-függő RNS polimeráz régió és/vagy capsid-regió) specifikus primerpárokkal történő amplifikációjával, RT-PCR módszerrel lehetséges. (Jelenleg még nincsenek ke¬reskedelemben kapható ellenanyag vagy antigén kimutatást lehetővé tevő ELISA kitek.)
A humán calicivírusok környezeti hatásoknak relatíve ellenállók (pl. 10 mg/l klorid koncentrációjú ivóvízben akár 30 percig is fertőzőképesek maradnak), és már alacsony partikulaszámban (<20-100) is megbetegedést tudnak okozni. A fertőzést és a járványok kialakulását a vírus fekál-orál terjedése miatt a klasszikus higiénés rendszabályok betartásával, megfelelő virucid fertőtlenítőszerek alkalmazásával lehet a leghatékonyabban megelőzni. A humán calicivírus fertőzés megelőzésére vakcina nem áll rendelkezésre.
(forrás: ÁNTSZ)