A mozgásrendszer betegségeiről

A kort megérzi az ember, míg a kórt, - főképpen ha lappangva, panaszok nélkül, alattomosan fejlődik ki a szervezetben- aligha. Mégis van összefüggés, igaz, csak utólag nyomozhatóan, de megmagyarázható, hogyan koptak el az észrevétlen tartáshiba miatt az ízületek, s hogyan vált szinte kilazíthatatlanul merevvé, görcsössé az izomzat az évekig felgyülemlett, feldolgozatlan szorongástól, stressztől. Bár a mozgásszervi betegségek egy részének valódi kiváltó oka még ismeretlen, akadnak olyanok, amelyekért életformánk és szokásaink okolhatók.

Háziorvos legyen a talpán, igazából több mint kétszáz féle betegséget takar. Ugyanígy, ingoványos talajon jár az öngyógyításra vállalkozó, hiszen megannyi pirula, kenőcs, gyógyvíz, pakolás, masszázs és fizikoterápiás eljárás javallható e betegségekre, csakhogy mindegyikre más és más a hatásos.

Látatlanban legfeljebb általános jó tanács adható, eszerint az akut gyulladásos, sérüléses eredetű reumatizmusok fájdalmai hideg borogatással, jegeléssel, míg a krónikus eredetűek melegebb gyógyvizekkel, iszappakolásokkal enyhíthetők. Aranyszabály, hogy a fájdalmat azonnal csillapítani kell, mert az nehezen helyrehozható biokémiai, fizikai folyamatokat indíthat el a szervezetben, ráadásul magát a terápiát is hátráltathatja. Bármilyen meglepő ugyanis, a mozgásszervi betegségek több csoportjában maga a mozgás a gyógyulás záloga. Mivel a mozgásrendszeri betegségek többsége évek alatt, alattomosan, azaz tünetek, panaszok nélkül alakul ki, az eltűnő fájdalom valódi okát is keresni kell.

Mi is a reuma?
Hazánkban legalább százezren szenvednek gyulladásos és csaknem egy millióan kopásos ízületi betegségben. Mind a rokkantságot, mind a keresőképtelenséget okozó kórformák rangsorában a második-harmadik helyet foglalják el a mozgásszervi megbetegedések, minden ötödik páciens emiatt keresi fel a háziorvosát. Nem csoda, hogy általában a reumatológia a szakrendelők második legforgalmasabb része a laboratórium után. A reuma azonban nem önálló betegség, hanem tulajdonképpen a mozgásszervi betegségek belgyógyászata, így e gyűjtőnév alá tartoznak az ízületi betegségek éppúgy, mint az anyagcsere okozta csontelváltozások, vagy a gerinc, az inak, a kötőszövet betegségei.

Az első nagy csoportot az akut és krónikus gyulladások (atritiszek) alkotják, amelyen belül több változatot találunk. Az egyik legsúlyosabb kórforma a reumás ízületi gyulladás (reumatoid artritisz) mintegy százezer embert érint hazánkban, s a mozgásszervi betegségek közül ez okozza a legtöbb valódi rokkantságot. Szemben a sok esetben életmódfüggő, civilizációs ártalmakra visszavezethető kórképekkel, ez autoimmun betegség, amelynek során tehát maga az immunrendszer támadja meg az ízületeket.

Először erős duzzadással és fájdalommal járó szimmetrikus gyulladás alakul ki, majd a változó ütemű folyamat végére leépülnek az ízületek alkotórészei, a porc, a csont és az ínszalagok, a gyulladás bizonyos tünetei pedig az egész szervezetre kiterjedhetnek. A lakosság körülbelül 1 százalékában előforduló betegség a nőknél kétszer gyakoribb, s bármely életkorban jelentkezhet, mégis általában 25-50 éves kor között kezdődik. A fájdalmasan roncsoló betegség mögött többféle kiváltó tényezőt gyanítanak a szakemberek, de genetikai összefüggés is kimutatható.

A második leggyakoribb gyulladásos reumatológiai betegség a spondylitisz ankylopoetica, régi nevén a Bechterew-kór, amely a gerincet, s elsősorban a csípő-, a váll- és térdízületeket támadja. Magyarországon csaknem 15 ezer beteg szenved benne, a hajlam szintén örökölhető, a betegség általában fiatal férfikorban jelentkezik először. A kötőszövetet érintő gyulladásos betegségek viszonylag ritkán fordulnak elő, ám igen súlyos belső szervi elváltozásokat okozhatnak. Ilyen anyagcsere rendellenességre vezethető vissza a köszvény, amelynek gyakorisága a hatvanas évek után újra emelkedésnek indult, elsősorban a szintén gyakoribbá váló diabétesz kísérőjelenségeként. Igaz, a betegségre hajlamosító genetikai tényezőkön túl az elhízás és a túlzott alkohol - és húsfogyasztás is növeli a kockázatot, még szerencse, hogy a korszerű gyógyszerekkel ma már a köszvényes rohamok jelentkezése jól befolyásolható.

Elkopott ízületek
A mozgásszervi betegségek másik hatalmas csoportjához a különböző okra visszavezethető kopások (arthrózisok) tartoznak. Ezek a leggyakoribb betegségek, amelyek előfordulása nőknél és férfiaknál egyforma arányú, bár az utóbbiakban hamarabb kezdődik. Az artrózis gyakoribb időskorban, de nem törvényszerűen jelentkezik az öregedéssel párhuzamosan. Hátterében inkább a mozgásszegény életmód, a túlsúly vagy valamilyen sérülés, megerőltetés, esetleg fertőzés állhat. A lassan fokozódó, egy ideig panaszmentes folyamat idővel már fájdalommal jár, később akár súlyos mozgáskorlátozottságot is okozhat. A folyamatba anyagcsere-ártalmak éppúgy belejátszhatnak, mint az X-, vagy O-láb okozta rossz statikai viszonyok vagy éppen a klimaxból adódó hormonális változások.

 Ahogyan az egészséges porcot a túlterhelés, ugyanúgy a nem normálisan fejlett porcot a normális terhelés is koptathatja, azaz mindkét módon kialakulhat a betegség. Bár az ízületi vápa rendellenes fejlődését ma már szűrik és korrigálják is, ha kell, csakhogy azt ritkán mondják meg a szülőknek, hogy az ilyen gyereknek kerülnie kell az egészségeseknek még normálisnak számító terhelést, így neki nem javallott a korcsolya, a művészi torna vagy éppen a kosárlabdázás, a magasugrás. Sőt, a már felnőtté vált kislánynak a szülés is a betegséget kihozó terhelésnek számít majd, ezért erre figyelni kell.

Ugyancsak tévedés azt hinni, hogy akinél például a röntgenfelvétel porckopásról tanúskodik, az automatikusan beteg, hiszen mindössze 30-40 százalékuknál jelentkeznek panaszok, s azok is lehetnek átmenetiek. Egy felmérés szerint a korszerű diagnosztika ma már minden negyedik fiatalembernél kimutatja a kóros folyamat jelét, ennek ellenére nem lesz mindegyikükből páciens. Kivételt csak a csípőkopás képez, mert ez kezelés nélkül egyre erősebb fájdalommal és súlyosbodó állapottal jár. Még a kivizsgált porckorongsérves beteg is meggyógyulhat, akár annak ellenére, hogy a porc kiboltosulása megmarad, így ha a beteg porc nem okoz panaszokat, felesleges műteni, elég a konzervatív kezelés.

Járványszerű csontritkulás
A kopásos betegségek legismertebb és sajnos legelterjedtebb válfaja a csontritkulás, amely egyes becslések szerint csaknem egymillió embert érint hazánkban és legalább még egyszer ennyien veszélyeztetettek. Ők azok a klimax közeli korban járó nők, akiknél a természetes csonttömeg vesztés helyes táplálkozással, mozgással, a csontot károsító szokások elhagyásával és kezeléssel még megállítható vagy lassítható volna. Tévedés azt hinni, hogy e betegség csak a szebbik nemet érinti, mert bár a diagnosztizált oszteoporózisos betegek 80 százaléka valóban nő, ám 65 év felett a csontvesztés mértéke és üteme már azonos a nőknél és a férfiaknál.

A panaszok nélkül kifejlődő, később fájdalmas csigolya - és csonttöréssé súlyosbodó betegség világméretű probléma, s a trendek is riasztóak. Általánosságban is elmondható, hogy minden harmadik, 65 éven felüli nőnek van már csigolyatörése, minden második ilyen korú nőnek és minden ötödik férfinak volt már oszteoporózisos csonttörése. S ilyenkor nem pusztán a sérülés, a baleset, az elesés okozza a törést. Mivel az életkor előrehaladtával fokozatosan vékonyodik a csont kéregállománya és a belső csontszerkezet, az üregek egyre nagyobbakká válnak, átlukadnak, esetleg felszívódnak, így már kis terhelésre megroppanhatnak. A csontvesztés a csigolyákon, a csuklón és csípőnél a leggyorsabb, ezért nem ritka, hogy a csigolyatest már egészen enyhe terhelésre, néhány kilós súly emelésére összeroppan, amit erős hát - és derékfájás jelezhet.

A csontritkulás azok közé az idős korban már súlyos és fájdalmas, akár életveszélyessé váló betegségek közé tarozik, amely megjelenése megelőzhető, kifejlődése gátolható. Ennek egyik lényeges módja az optimális csonttömeg elérése: legyen miből veszíteni az élet során. Az állandóan megújúló csontszövetre gyermekkorban az építés, 25 - 45 éves kor között az építés-bontás egyensúlya, azt követően a bontás túlsúlya jellemző. A csont élő szövet, amelyet a megfelelő kalciumbevitel és a teherbíró képességét fokozó rendszeres mozgás fejleszt, míg a kalciumot kioldó, magas foszfortartalmú szénsavas üdítőitalok, a koffein, a cukor és a só, a magas proteintartalmú élelmiszerek megnövekedett fogyasztása, vagy a kalcium felszívódásához elengedhetetlen D-vitamin hiánya rongál.

A klimax hatására csökkenő majd megszűnő petefészekhormon-termelés önmagában is csontvesztéssel jár, a menopauzában évente a csonttömeg átlagosan 2 - 3 százaléka tűnik el. A betegségre hajlamosító tényező még az alacsony, vékony testalkat (hiszen a csúcs csonttömeg is kevesebb), a családi halmozódás, a dohányzás, a túlzott koffein - és alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, a fizikai aktivitás hiánya és némely, - más betegségre adott - gyógyszerek. Egyes szakorvosok szerint azoknál a betegeknél, akiknél krónikus szteroidkezelést alkalmaznak (például az asztmások, a reumatoid artritiszesek) kötelezővé kellene tenni az azonnali oszteoporózis-megelőzést.

Lélektől begörcsölt izmok
A mozgásrendszeri betegségek harmadik nagy csoportját a lágyrész reumatizmusok alkotják, ide tartoznak az ín, az ínhüvely, az izom és a nyáktömlők leggyakrabban egyoldalú túlterhelés vagy sérülés okozta betegségei. Bár erre nincs összefoglaló hazai adat, Amerikában a foglalkozási ártalmakból származó betegségeknek csaknem hatvan százalékát ezek a kórformák teszik ki. A gyakori inhüvely gyulladástól a teniszkönyökön át a ritkább, ám alattomosabb fibromyalgiáig sokféle betegség tartozik ide, például ez utóbbi csaknem félmillió embert érinthet, leginkább a 25-60 éves kor közötti nők szenvednek tőle. Ezt a betegséget nem könnyű diagnosztizálni, tünetei ugyanis kevéssé jellegzetesek. A fibromyalgiás betegek leginkább alvászavarra, fájdalomra panaszkodnak, s gyakorta említik, hogy fáradtabban ébrednek, mint ahogyan lefeküdtek. Bár a betegség kialakulásának közvetlen okait nem ismerjük, egy sor különféle hatás kiválthatja, például a testi vagy lelki megerőltetés, az alvászavar, a szorongás okozta stresszes izomfeszültség.

Még azt sem tudni, vajon pszichés okok indítják-e be a folyamatot vagy éppen maga az állandóan lappangó fájdalom okozta enyhe de állandó lelki és izomgörcs miatt támadnak az alvászavarok. A merevség és a fájdalom rendszerint fokozatosan alakul ki és egy bizonyos területre korlátozódik, hirtelen, erősen tör a betegre, s erősödhet is fáradtság vagy megerőltetés után. Noha a betegség bármelyik kötőszövetet vagy izmot célba veheti, a fájdalom legtöbbször a váll, a nyak a mellkas és a bordaköz, vagy a deréktáj és a comb izmaiban érződik. A leginkább bevált terápiás kombinációban egyaránt szerepel gyógyfürdő, masszázs és fizikoterápia és gyógyszeres szorongásoldás, az antidepresszánsok alkalmazása.

A külső segítségel “ kilazított" pácienseket megtanítják az aktív relaxációra, majd erős, kemény mozgásterápiára fogják, ami testnek és léleknek egyaránt jót tesz.

Mivel világszerte mind a stressz okozta lelki, mind a civilizációs ártalmak okozta mozgásszervi betegségek egyre gyakoribbá válnak, az ebben a kevert kórképben leghatásosabb, gyógyfürdők nyújtotta hidroterápiára akár egész gyógyiparág épülhetne Magyarországon.

Lappangó halálozás
A reumatológiai betegségeket általában nem tartják halálos betegségnek, hiszen közvetlen okként ritkán szerepelnek a statisztikában. Ám tény, hogy például a reumatoid arthritisz mintegy tíz évvel rövidíti meg a várható élettartamot, a súlyos, 30 ízületnél többet érintő formájában szenvedő beteg 5 éves túlélése nem jobb, mint a koszorúér elzáródásban szenvedőé. Hazánkban évente átlagosan 15 ezer combnyaktörést regisztrálnak, s a törések okozta halálozás 20 százaléknál magasabb. A csontritkulás okozta halálozás az Egyesült Királyságban is eléri a méhnyak és emlőrák okozta mortalitást.

Még az ízületi kopások is emelik a halálozáshoz vezető okok számát, elsősorban azért, mert a mozgáskorlátozottság növeli a szív és érrendszeri szövődmények kockázatát. Sajnos, ijesztően nagy az e kórképek kezelésére használatos a mozgászervi betegségek népegészségügyi és gazdasági jelentőségét elemző tanulmányában.

A mozgásszervi betegségek legfőbb sajátossága azonban az, - teszi hozzá, hogy nagymértékben rontják a beteg életminőségét, óriási terheket rónak családjára és az egész társadalomra is. Az életminőség romlását nem csak a krónikus fájdalom és annak következményei, a mozgáskorlátozottság, a keresőképtelenség, az önellátás képességének csökkenése vagy teljes hiánya okozzák, hanem az ebből fakadó, a folyamatot kísérő depresszió is.