Méregtelenítés lúgosítással, egészségvédelem, új biológia, belső fény, szépségápolás, gyógymasszázs, reflexológia, savbázis egye
Méregtelenítés lúgosítással, egészségvédelem, új biológia, belső fény, szépségápolás, gyógymasszázs, reflexológia, savbázis egye
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lúgosítás
 
Szépségápolás
 
Gyógymasszázs és talpmasszázs
 
Receptek
 
Sikerek
 
Beszéd az egészségről

 

 

Health Talk*CD átirata

 

Beszéd az egészségről

 

 

K: Helló, üdvözlünk az „egészségkonferencián”. A nevem Kevin Brogan, és örömömre szolgál, hogy egy nagyon különleges vendéget üdvözölhetek a mai előadáson. Először is hadd mutassam be Robert O. Youngot. Üdvözöllek, dr. Young!

 

Dr. Y.: Köszönöm, Kevin.

 

K: Dr. Young biokémikus, mikrobiológus és kutató, aki élete nagy részét annak szentelte, hogy megtudja, hogyan működik a testünk sejtszinten. Úttörő eredményei vannak a kolloidtechnológia* területén, és több könyv szerzője; legutóbbi könyve, melynek címe A pH* csoda, a Time Warner kiadó gondozásában jelent meg, s már ötödik kiadását „éli” meg, kevesebb mint egy év alatt.

Ugyancsak csatlakozik ma hozzánk Stephanie McAnly.. Stephanie az InnerLight Inc. elnöke, azé a cégé, amely kizárólagosan terjeszti és forgalmazza a dr. Young által létrehozott, InnerLight márkanevű termékeket. Isten hozott téged is, Stephanie!

 

S: Köszönöm, Kevin. Mindig örülök, ha alkalmam van Dr. Younggal beszélgetni, és többet tanulhatok meg az Új Biológiáról, és a fantasztikus termékekről, amiket kifejlesztett.

 

K: Először is, szeretném röviden elmesélni, hogyan is kerültem én ide. Az elmúlt 14 évben az egészségügyben dolgoztam. Először egy Anthony Robbins-rendezvényen hallottam Dr. Youngról, 2000 májusában. Szereztem néhány kazettát aznap, ami szó szerint megváltoztatta az életemet, és megváltoztatta addigi nézeteimet az egészségről és a táplálkozásról. Odáig azt ettem, amiről azt gondoltam, hogy egészséges étrend. Ebbe beletartozott bőséges mennyiségű gyümölcs, az étrend többi része pedig megoszlott az összetett szénhidrátok és a fehérjék között, olyan kevés zsírral, amennyire lehetséges volt. Noha általánosságban elfogadhatóan néztem ki, sok nehézségem volt, főleg az energiaszintekkel, ezen kívül a koncentrációs képességemmel. A gondolkodási képességem gyenge volt, és sok olyan problémával küzdöttem, amiről most már tudom, hogy azok gomba- és candidafertőzés jelei voltak. Néhány nappal az után, hogy elkezdtem fogyasztani az InnerLight fő termékeit, a SuperGreenst és a Prime pH-t, figyelemreméltó javulást vettem észre az energiaszintemben és az életerőmben. Az elmémből kitisztult egyfajta köd, és életemben először fantasztikus tisztaság és béke uralkodott a fejemben. Jobban kezdtem aludni, és amikor már több hete használtam ezeket a termékeket, az évtizedek óta meglévő cukorfüggőségem megszűnt, és képes voltam jobb és természetesebb választásokra a táplálkozásommal kapcsolatban.

 

Dr. Young filozófiája, ami Új Biológiaként ismeretes, az egészség egyszerű és egyenes megközelítése. Az Új Biológia egyszerűen azt állítja, hogy csak egy kór, egyetlen betegség létezik, és ez a test túlsavasodása, amely elsősorban a felborult életmódnak, gondolkodásnak és étkezésnek köszönhető. A test túlsavasodása a testen belüli mikroorganizmusok túlszaporodásához vezet. Ezek méreganyagai felelősek azokért a tünetekért, amit mi, valamint a legtöbb mai egészségügyben dolgozó szakember betegségként említ. Dr. Young úgy gondolja, hogy ha csak egyetlen betegség van, akkor arra egyetlen kezelés létezik, az pedig nem más, mint a test lúgosítása. Azt szeretném kérni tehát, hogy Dr. Young maga magyarázza el nektek a tudományos megállapításait. Bemutatnád nekünk és azoknak, akik ezt hallgatják, az Új Biológiát és az új fogalmakat?

 

Dr. Y: Köszönöm. Az elmúlt 15 évben sejtszintű mikrobiológiával foglalkoztam, a sejtek különböző állapotait tanulmányoztam, valamint azt, hogy ezek hogyan szerveződnek és bomlanak fel. Ezen kívül tanulmányoztam az ételek működő sejtekre kifejtett hatását. Ahogy a világ különböző részeiben fennálló táplálkozási szokásokat vizsgáltam, és megfigyeltem az ott élők körében előforduló különböző tünetegyütteseket, megfogalmaztam ezt az alapvető állítást, amit Új Biológiának neveztem el.

 

Az Új Biológia azt állítja, hogy csupán egyetlen betegség létezik. Tudom, hogy sokan közületek úgy érzik, ez nehezen hihető, de úgy hiszem, hogy ez így van. Ez a betegség a test túlsavasodása, ami alapvetően a felborult életmódnak, étkezésnek és gondolkodásnak köszönhető. Ez a túlsavasodás vezet sejtszintű károsodáshoz, és ahogy a sejtek kezdenek tönkremenni, mikroorganizmusok alakulnak ki belőlük. Ezután a testben megtörténik a mikroorganizmusok túlszaporodása, és ahogy ezek erjesztik a testünkben lévő cukrot, ahogyan erjesztik a fehérjéinket és zsírunkat, méreganyagokat termelnek, amelyeket savaknak nevezünk. Ezek produkálják azokat a tüneteket, amelyek betegségként foglalhatók össze. Tehát csupán egy kezelés van. Ha csak egy megbetegedés van, akkor csak egy kezelés létezik, és ez a kezelés természetesen nem más, mint megszakítani ennek a felborult életmódnak, étkezésnek és gondolkodásnak a ciklusát, és lúgosítani, energizálni a testünket.

 

Nos, körülbelül 8 éve írtam egy könyvet, aminek a címe Egy kór, egy betegség, egy kezelés, és felállítottam ezt az „egy betegség, egy kór”-elméletet, vagyis ha egy a betegség, és egy a kezelés, akkor léteznie kell egy „egyensúlyhiány-ciklusnak”. Ennek négy állomása van. Az első állomás az egyensúlyhiány ciklusában, hogy kell lennie valami fizikai vagy érzelmi zavarnak. Ezek a zavarok lehetnek a gondolataink, szavaink, tetteink, vagy lehetnek külső környezeti eredetűek, bármi – a savas esőktől kezdve az elektromágneses rezgésekig, szennyezett környezet, szénmonoxid, a táplálkozásunk, ami túl savas, vagy akár a túl sok cukor az étkezésben, ami ma Amerikában igen nagy probléma. Úgy hiszem, a negatív érzelmek, mint amilyen például a düh, még sejtszinten is hozzájárulhatnak egy fizikai zavar kialakulásához. Ezek a zavarok sejteket tesznek tönkre. Ahogy ezek a sejtek kezdenek felbomlani, melléktermékeket vagy bomlástermékeket hoznak létre – savat, ami megváltoztatja a test belső környezetét. Tehát a belső pH-nk lecsökken, ami veszélyezteti a belső környezetünket – a savak miatt, amelyek a sejtkárosodás következtében termelődnek. Ekkor a sejtek elkezdenek alkalmazkodni a sejtszintű károsodáshoz, a kórosan megváltozott környezethez. Így az egészséges sejtek beteg sejtekké válnak. És ahogy az egészséges sejtek kezdenek felbomlani, első jelenségként baktériumok sora alakul ki belőlük, majd az élesztő- és egyéb gombák, végül harmadikként a penészgombák. Ezek viszont létrehozzák saját melléktermékeiket, amelyek szintén savakká válnak, és ezek a salakanyagok, amelyek még inkább szennyezik a belső környezetünket, tovább hatnak az életünk minőségére, a még meglévő egészséges sejtekre, és ez még több fizikai zavarhoz vezet. Tehát így jutunk el ahhoz, amire utaltam: amit úgy nevezek, hogy az ördögi kör, az „egyensúlyhiány ciklusa”.

 

Nos, amikor ebben a savas környezetben, ebben az „egyensúlyhiány-ciklusban” vagyunk, elkezdünk megtapasztalni néhány tünetegyüttest: energiahiány, gyengeség, rossz emésztés. Elkezdünk hízni, ami egy védekező lépés a túlzott savasság semlegesítésére. A gondolkodásunk zavarossá válik, és depresszió vagy szorongás is kialakulhat. A különböző fájdalmak mindig az „egyensúlyhiány-ciklushoz” kapcsolódnak.

A tény az, hogy nem lehet fájdalmad savak nélkül, vagy sav fájdalom nélkül. És természetesen elkezdjük betegnek és fáradtnak érezni magunkat. A savak befolyásolják az idegrendszerünket, az izmainkat. Az izmaink kezdenek felpuhulni, károsodni. A bőrünk tónusa is megváltozik: az öregedés jelei, ráncok jelennek meg. Az agyunk ködössé válik, a szerveink elgyengülnek – egyszóval betegnek és fáradtnak érezzük magunkat.

 

Vannak olyan ételek, amelyek szolgáltatnak energiát, és vannak olyanok, amelyek nem. Tehát elkezdtem mérni, hogy melyik étel mennyire energizál. Elkezdtem vizsgálni, mennyire energizál az amerikai étrend. Valójában egy teljesen új étrendet találtam ki. Ahogy vizsgáltam a tipikus táplálkozást, elkezdtem mérni rezgések formájában, hertzekben*. Ténylegesen megahertzekben. Valószínűleg ismerős neked a hertz, csak eddig ezt a számítógépedre vonatkoztatva ismerted. Néhány gép a megahertzes tartományokban működik, és van néhány, ami már a gigahertzes tartományban. Ez a frekvenciákról szól. Mi az ételek vibrációs frekvenciáját mérjük. Úgy találtam, hogy egy tipikus étrend lehet olyan alacsony, mint akár 3 megahertz, egészen fel, körülbelül 50 megahertzig. Azt is megfigyeltem, hogy egy rákos sejt körülbelül 40 megahertz körül rezeg, és ebből arra következtettem, hogy a halál 50 megahertz körül kezdődik. Még a csirkét és a hamburgert is megmértem, ezek 3 és 5 megahertz körül vannak. Azután megmértem a test egészséges szerveit is: a szívet, a májat, az agyat, és megértettem, hogy amikor a szervek egészségesek, akkor 70 megahertz körül rezegnek. Tehát ez lett a célom; kezdtem olyan termékeket kifejleszteni, amelyek körülbelül ebben a tartományban vannak. Elkezdtem azokat az alkotórészeket mérni, amelyeket az étrend-kiegészítőkbe tettem, a 70 megahertzes határértéket használva.

 

Létrehoztam egy eljárást, amit a mikroionizáció* névvel illettem. Ez a mikroionizáció visszaadja az energiát az ételeknek. Amikor a SuperGreens nevű terméket mértem, amit én készítettem, képes voltam megtartani ezeknek a csíráztatott füveknek, zöldségféléknek és leveleknek a teljességét, sőt, növeltem a vibrációs frekvenciájukat, egészen nagyjából 250 megahertzig. Valójában, ha megnézed a SuperGreens terméket, láthatod, hogy ezeknek a növényeknek a részecskéi felállnak a végükön. Ez az elektromágneses energiájuk miatt van. És ez mérhető. Tehát amikor olyan ételeket eszünk, amelyek energizálnak, ez hozzáad a testünk energiájához. Amikor olyan ételeket eszünk, amelyek nem energizálnak, az energiát vesz el a testünktől.

 

Van egy másik módja is az ételek megmérésének. Nemcsak a vibrációs frekvenciákat mérhetjük, nemcsak speciális fotográfiával készült képeket készíthetünk, de a pH-t is mérhetjük. A pH egy mozaikszó, a „power of Hydrogen”-ből ered, (power = erő, vagyis „a hidrogén ereje”). A pH-skála 1-től 14-ig terjed. A 7-es érték semleges, 7-es alatt minden érték savas, 7-es felett pedig minden érték lúgos. Nagyon finom műszereket használva, mikrobiológusként a vér tanulmányozása révén képes voltam meghatározni a vér pH-ját ezredekben, ami 7,365. Tudom, hogy ez nagyon részletekbe menő, de úgy hiszem, fontos, mert amikor a saját testhőmérsékletünkre gondolunk, ami 36,7 °C, és az csak néhány tizeddel is változik, akkor hogyan érezzük magunkat? Kezdjük kicsit betegnek érezni magunkat. Mondjuk, amikor 37 °C-ról felmegy 37,2-re, vagy 37,7-re, kezdjük érezni ezeknek a nagyon kicsi, parányi elmozdulásoknak a hatását. Ugyanez érzékelhető a véren belül. Tehát megállapítottam, hogy a vér fenntartja saját, nagyon finom egyensúlyát, ami 7,365. Éppen úgy, mint a testhőmérsékletünk esetében, ami 36,7 °C.

 

Ezután elkezdtem olyan ételek pH-ját mérni, mint a brokkoli vagy a spenót, és kezdtem olyan termékeket kifejleszteni, amelyek lúgosítják és energizálják a testet, mert ebben az „egy kór, egy betegség”-modellben megértettem, hogy amikor fenntartjuk a lúgos pH-t, akkor fenntartjuk az egészséget. Amikor olyan savas ételeket is beleveszünk az étrendünkbe, mint például a hot dog, a sör, a kávé és a szénsavas üdítőitalok, akkor elkezdünk olyan ételeket adni a testnek, amelyek savakat termelnek, és ezáltal elkezdjük csökkenteni a vérünk és szöveteink pH-ját. Nos, a vérnek 7,365 értéken kell tartania a pH-ját, és a test mindent megtesz, hogy megőrizze ezt az érzékeny egyensúlyt a vérben. A test úgy tartja fenn a lúgosságot, hogy kivonja azt a csontokból és az izmokból (a lúgosító ásványi anyagokat, mint amilyen a nátrium vagy a kalcium – szerk.), valamint úgy, hogy kihajtja a savat a kiválasztó szerveken keresztül. Ha nem tud kiürülni, akkor a szövetekbe kerül. Tehát ez egy egyensúlyozó művelet, amin a test végigmegy. Ez az egyensúly vagy az egyensúlyhiány a sav és a lúg között. A test szükséglete, hogy fenntartsa a lúgosságát. Vannak ételek, amelyek hozzájárulnak a lúgossághoz, és vannak étrend-kiegészítők, mint a SuperGreens és a Prime pH, amelyek szintén hozzájárulnak a lúgossághoz. Ahogy eltávolodunk azoktól a kiegészítőktől és ételektől, amelyek a savasságot fokozzák, az élet magasabb minőségét fogjuk élvezni.

 

Van egy nagyon egyszerű metafora, amivel kifejezem azt, ami – azt hiszem – összefoglalja az „egy kór, egy betegség, egy kezelés” egész ideológiáját, ezt az egész gondolatsort. Ez ebből a kérdésből áll: Mit tennél, ha lenne egy halad, egy aranyhalad egy akváriumban? Mit tennél, ha a hal beteg lenne? A halat kezelnéd, vagy a vizet cserélnéd ki? A válasz nagyon egyszerű. Amikor a hal beteg, nagyon egyszerűen kicseréljük a vizet. Nos, a hal az emberi sejt metaforája. És a víz, ami körülveszi a halat, a belső környezetünk, a test folyadékai, amelyek testünk túlnyomó részét alkotják. Testünk 70%-a víz! 30%-a anyag. Amikor figyelünk az összefüggésre, a környezetre, a folyadékra, ami körülveszi a sejteket, a sejt fő problémája a következő: amikor a sejt beteg és fáradt, ez a környezete miatt van, épp úgy, mint a hal esetében. Amikor beteg a hal, ne kezeld a halat, cseréld ki a vizet! És amikor elkezded lúgosítani és energizálni a testedet az InnerLight termékekkel, és ahogy elkezded inni a SuperGreenst a Prime pH-val, elkezded visszanyerni belső környezetedet.

 

Az egyik alapvető csomagot, amit készítettem – és persze most ezt egy házhoz hasonlítom –, úgy hívom, hogy az egészség háza. Bármilyen ház esetében van egy alapzat. És persze a legtöbb háznak sarokkövei is vannak. A mi egészségházunk esetében négy sarokkő van. Tehát kialakítottam egy alapcsomagot, és négy termék van ebben az alapcsomagban. Ezek az egészségház sarokköveit jelentik. Úgy hiszem, ezek azok a termékek, amelyeket az embernek élete végéig fogyasztania kellene. Ezek azok a termékek, amelyek segítenek energizálni és lúgosítani a testünket. Készítettem egy SuperGreens nevű terméket, aminek 49 különböző, biotermesztett alkotórésze van. Ezek biotermesztésű fűfélék, mint például búzacsíra, zabcsíra és árpacsíra, ezen kívül levelek és zöldségfélék, mint például brokkoli, spenót, zeller. Mindezek koncentrált formában vannak jelen a termékben. A termék 20 az 1-hez arányló koncentráció, ami annyit jelent, hogy megközelítőleg 20 résznyi vagy 20 kilónyi fűfélékre, brokkolira és spenótra, meg levelekre van szükség 1 kilónyi SuperGreens elkészítéséhez, vagy hogy megkapjuk a 20 az 1-hez arányt. És mi ezt alacsony hőfokon történő szárítási eljárással végezzük, hogy megőrizzük az étel teljességét és energiáját.

 

A másik sarokkő a Prime pH. A Prime pH egy csodálatos lúgosító és energizáló anyag. Azért mondom ezt, mert ennek két szabad oxigénatomja van, és egy kloritatom, ami egy extra elektront hordoz. És persze a testünk lúgosításához növelnünk kell az elektron-aktivitásunkat, azáltal hogy több elektront viszünk be. Az elektronok természetesen vonzódnak az ellentétükhöz, ami a proton. Természetesen bármi, ami savas, az protontöbblettel rendelkezik, és bármi, ami lúgos, az elektrontöbblettel rendelkezik. Amikor növeljük az elektronaktivitást az étrendünkben és az életmódunkban, az segíteni fog a savak és a protonok semlegesítésében, és segíteni fog belső folyadékaink épségének fenntartásában, ami biztosítja a sejtek épségét.

 

K: Ezt a két terméket együtt kell használnunk?

 

Dr. Y: Hogyne, ezeket a termékeket együtt használd! Ezt úgy kell elkészíteni, hogy veszel egy liter vizet. Mi úgy csináljuk, hogy beleteszünk egy teáskanál SuperGreenst 16 csepp Prime pH-val, hogy segítsünk megemelni a SuperGreens pH-ját vagy lúgosságát. A Prime pH pH-ja önmagában 10,5 körül van. Tehát ez egy jelentős növekedés 7-ről. A 7-ről 10-re való növekedés több ezerszeresen lúgosítóbb, mint ha csak vizet innánk.

 

K: És mi a másik két alapvető termék, amelyeket korábban említettél?

 

Dr. Y: A másik két alapvető termék egyike a SuperSoy Sprouts vagy csíra*. Ezek csíráztatott szójababok, egészen kicsi bébi tápláléknövények; ez még inkább zöldség, mint hüvelyes, teljesen biogenetikus (nem-génmanipulált). Mit jelent a biogenetikus? Azt jelenti, hogy ha valami biogenetikus, képes hozzáadni az életét a te életedhez. Ezt jelenti. És a koncentráció 27 az egyhez. Ez azt jelenti, hogy 27 unciányi*, kicsit kevesebb, mint egy fontnyi* csíra szükséges egy unciányi SuperSoy csíra elkészítéséhez. És ez nagyon ízletes! Elkezded fogyasztani a SuperSoy csírát – én nagyjából 3–4 teáskanálnyit ajánlok – mint napi rutin, és élvezni fogod. Amennyiben van bármilyen cukorproblémád, például hypo- vagy hyperglikémiás* vagy, azt találtam, hogy ha elfogyasztasz egy teáskanálnyi SuperSoy csírát, aztán leöblíted egy liter SuperGreensszel, mindez eltűnik, és érzed az energiát visszatérni. Kiemelkedő sikereket találtunk cukorbetegséget megelőző állapotok és cukorbetegek SuperSoy termékek használatával kapcsolatban.

 

A másik csodálatos dolog az, hogy egy teáskanálnyi SuperSoy csíra – ez 41% fehérje – igen gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, fitokemikáliákban*, mint például az izoflavonoidok*, ösztrogénok*, olyasmik, amik komoly betegségek tünetegyütteseit segítenek kivédeni. Vagyis mi nagyon sikeresnek találtuk a SuperSoy csíra termékeket, és az emberek igazán élvezik a fogyasztását.

 

Az egészség háza alapzatának negyedik sarokköve a negyedik termék. A SuperGreens az első, a Prime pH a második, a SuperSoy a harmadik – a negyedik pedig a BioLight*. Nos, a BioLight tartalmaz ionizált, negatívan töltött kovasavat (szilícium-dioxid), tartalmaz ionizált, negatívan töltött ezüstöt, és ezen kívül tartalmaz koenzimet*: NADH-t vagy NADP-t*. Ez a Q1 koenzim. Valószínűleg hallottatok már a Q10 koenzimről. De a Q1 a kezdete az energiaciklusnak, nem pedig a vége. És ha ez a koenzim nincs jelen, akkor a cukor, amikor lebomlik, ahelyett hogy energiát termelne, tejsavat termel. Nos, mindannyian ismerjük a tejsav hatásait. (Szerk.: ez halmozódik fel az izmokban izomláz esetén is, ami nem más, mint oxigénhiány következtében kialakult tökéletlen cukorlebontás.) Amikor a tejsav felhalmozódik, akkor tele vagyunk különböző fájdalmakkal. Emlékszel arra a párhuzamra: sav egyenlő fájdalom, és fájdalom egyenlő sav? Tehát amikor a BioLightot használjuk, az történik, hogy ez a koenzim segít a cukornak belépni az energiaciklusba, és mi energikusabbnak érezzük magunkat. Tehát ez egy energiatermék. Ugyanakkor van benne ezüst, ami segít felgyorsítani a gyógyulási folyamatokat, és segít fenntartani a lúgos környezetet, illetve van benne szilícium-dioxid, ami egy alapvető kémiai elem. Amikor ez az oxigénhez kötődik, más elemeket hoz létre, mint például kalcium, ami segít a csontjaink felépítésében. És mi mindannyian tudjuk, mi történik, amikor szilícium-dioxidot fogyasztunk: a körmeink és a fogaink erősebbekké válnak. Tehát ez egy alapvető elem, amit belevettem a BioLightba, ami ezt a hármast nagyon hatékony termékké teszi, és javaslom beépíteni mindenki étrendjébe és életstílusába.

 

Nos, ezzel elérkezünk az „egyensúly ciklusához”. Ha van olyan, hogy „egyensúlyhiány-ciklus”, akkor kell lennie „egyensúly-ciklusnak” is. Mert az ellentétek mindenben megtalálhatók. Forró–hideg, háború–béke, verseny–együttműködés…, vagyis ha van „egyensúlyhiány-ciklus”, kell lennie egy „egyensúly-ciklusnak” is. Ez két új modell: a rosszullét és a betegség, ami az „egyensúlyhiány-ciklusban” található, valamint az egészség és jóllét, ami az „egyensúly-ciklusban” található.

Az első lépés vagy állomás az „egyensúly-ciklusban” a tisztítókúra. Nos, a tisztítókúra nem egy esemény, ez egy folyamat. Szuperhidratálással kezdődik, ami általában 7–14 napig tart. Tovább is végezheted, ha úgy tetszik, ha élvezed, ha jól megy, és ez alatt a 7–14 nap alatt hidratálnod kell, legalább napi 3–4 liternyi SuperGreensszel és Prime pH-val.

 

A második állomás a kontroll magadhoz ragadása. Ez a negatív, zavaró befolyások szokásának a megszakítása. Kizárjuk az összes savas ételt, és elkezdjük megadni a testnek azokat az alapvető elemeket, amelyek abban a mozaikszóban találhatók, amit én WOMAN*-alapelvnek nevezek. A WOMAN-alapelv ezekből ered: W, mint lúgosított víz (angolul water); O, mint szabad oxigén. Ezt honnan kapod? Részben a SuperGreensből, de bármilyen vizet iszol is, hozzá fogod adni a Prime pH-t. Tehát, ezt hozzáadod a SuperGreenshez. De ha csak sima vizet akarsz inni, hozzáadhatod a sima vízhez is. A szabad oxigén, amit a Prime pH tartalmaz, alapvető szükséglet ahhoz, hogy oxigenizáljuk a sejteket. M, mint ásványi anyagok (angolul minerals). Milyen ásványi anyagok? Az ásványi anyagok, amivel ellátunk, lúgosított ásványi anyagok. Van egy termékünk, a Mega-Vita-Min. Ebben megkapod azokat az elemeket, amikre szükséged van. A, mint lúgosító (angolul alkalizing), energizáló életstílus. És végül N, mint táplálkozás (angolul nutrition). A táplálkozásunknak, étrendünknek mindinkább a lúgosabb ételekre kell koncentrálódnia.

 

Mi az, ami megnyilvánul ebben a ciklusban, ahogy folytatjuk? Az egészség jelei fognak megmutatkozni. Ismétlem, ez nem egy esemény – ez egy folyamat. Oktatáson veszel részt. Mi az, amire kiképződsz? Képzésen vagy a jó egészség elérésére. És minden nap gyakorlod. Lehet, hogy nem vagy minden nap tökéletes, de minden nap egy kicsit jobbá válsz ebben, ahogy gyakorlod. És ahogy gyakoroljuk az „egyensúly-ciklust” és a WOMAN-alapelvet, fogyasztjuk a kiegészítőket, és helyesen táplálkozunk, a következőket tapasztaljuk majd: betegség és fáradtság helyett energiával és életerővel telünk meg. Tiszta, fénylő szemeket, valamint szellemi tisztaságot és koncentrációt tapasztalunk, elkezdünk súlyt veszíteni. Miért? Mert a testnek nem kell ragaszkodnia a zsírhoz, hogy megkösse a rengeteg savat! A fölös súly egyszer csak elkezd „elolvadni”.

 

S: Dr. Young, emlékszem, amikor először hallottalak beszélni, noha nagyon meggyőző volt, felmerült bennem a kérdés, hogy ez a program vajon vonatkozik-e rám, mert tudtam, hogy öröklött hajlamom van a szívbetegségekre. Az apámat 55 éves korában vesztettem el, a nagyapámat 52 éves korában, nagybácsikat és nagynéniket a negyvenes éveikben. Tudjuk, hogy az elhízás bizonyos családokban halmozottan fordul elő. Hogyan válaszolod meg azt, amikor valaki a családjára jellemző problémákról kérdez?

 

Dr. Y: Nos, a családban előforduló betegségek története valójában nem más, mint az életstílus visszatükröződése. És hajlam is lehet erre, ami genetikus. De ez is életstílus kérdése. Mi ténylegesen úgy találtuk – én úgy nevezem ezeket, hogy „életstílus-kiváltók” –, és egy ostoba játékhoz hasonlítom, amit orosz rulettnek neveznek. Az orosz rulett az a játék, amikor fogsz egy pisztolyt, egyetlen golyót teszel a tárba, megpörgeted, a fejedhez teszed, és meghúzod a ravaszt. Nos, itt a golyó képviseli a genetikát. Az elsütő billentyű képviseli az életstílust. Tehát ha van egy hajlamod, mondjuk cukorbetegségre vagy szívbetegségre, és ez öröklött hajlam, vagy akár a mellrákra, ha meghúzod az életstílus ravaszt azzal, hogy túlsavasítod a belső környezetedet, akkor megjelenik a megfelelő tünetegyüttes. Nos, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, az elhízás, rák, egyes vagy kettes típusú* cukorbetegség azok a dolgok, amiket életmód-választásaink vagy tetteink következményeként kapunk. Azáltal, hogy meghúzzuk az elsütő billentyűt. Ha abbahagyjuk a ravasz húzgálását, és az életmódunkat áthelyezzük az „egyensúly-ciklusba”, akkor az egészség fog megmutatkozni azok helyett a tünetek helyett, amikről itt beszéltél.

 

K: Úgy értettem a korábbi hangfelvételeid hallgatásából, hogy a sav a leggyengébb területeken rakódik le. Tehát ha van egy ilyen hajlamunk, a sav mindig a test azon területeire fog menni, amelyik a leggyengébb. Ez így van?

 

Dr. Y: Igen, ezt helyesen mondtad. Én ezeket a területeket úgy hívom, hogy „döglött zónák”. De a hasonlóságok vonzzák egymást. Vagyis ez egy folyamattá válik, ahol a sav összegyűlik bennünk, és a test leggyengébb pontjain rakódik le. És ez az a hely, ahol a kór, a betegség, vagy a különböző fájdalmak meg fognak mutatkozni. Ez egyénenként változhat. Ahelyett, hogy bármi specifikus betegséget kezelnénk, vagy csak egy bizonyos testrészt, el kell kezdenünk azt a folyamatot, hogy a belső folyadékaink, nedveink egészével foglalkozunk, ami a testünk 70%-át teszi ki, úgy, hogy lúgosítjuk azt. És ez az emberi test minden sejtjére hatással lesz.

 

S: Tudod, dr. Young, ahogy utazunk az országban, reklámozva a termékeidet és a tudományodat, valószínűleg minden másnál többször hallom azt, hogy „ez nagyszerűen hangzik, de a férjem soha nem fogja feladni a sült húst, és nem tudom elképzelni, hogy én abbahagyjam a kávézást”. És tudom, hogy az én egyik legnagyobb nehézségem is az volt, hogy a főiskolás lányom talán soha nem fogja feladni a gyorséttermi ételeket. És mindannyian tudjuk, hogy ez az átmenet nagyon nehéz. Megpróbálni megváltoztatni a tipikus amerikai étrendet, vagy akárcsak megközelíteni valakit egy életmód-változtatással kapcsolatban, csaknem lehetetlen. Tehát hogyan kezeled azt, amikor az emberek azzal jönnek, hogy soha nem tudnák megváltoztatni azt, ahogyan táplálkoznak?

 

Dr. Y: Azt hiszem, Stephanie, te jobban segítettél ezt megérteni, mint bárki más, akivel dolgoztam. Azt hiszem, a saját tapasztalatod a szénsavas üdítőkkel, amivel nehézséged volt…

 

S: Igen, megosztottam veled, hogy 8–10 üveg diétás üdítőt ittam naponta, minden egyes nap, legalább 20 éve…

 

Dr. Y: És nem hiszem, hogy kértelek, hogy hagyd abba…

 

S: Bizonyosan nem, és nem gondoltam, hogy valaha is képes lennék rá…

 

Dr. Y: De valójában az történik, hogy amikor kezdesz fényt, energiát, lúgosságot és több elektront adni a testednek, minden elkezd változni. Tehát nem kellett feladnod az üdítőidet…

 

S: Nem, én nem is, az üdítők adtak fel engem – ezt megosztottam veled –, és már nem kívántam őket…

 

Dr. Y: Igen így volt, és soha nem felejtettem el. Tehát azoknak az embereknek, akiknek az étrendje savasabb a marha-, csirke- és disznóhús miatt, és söröznek este, és kell nekik a reggeli kávéjuk, a tojás meg a sonka; amit javasoltam, az éppen az, hogy nem kell feladniuk ezeket a dolgokat. Természetesen azt ajánlanám mindenkinek, hogy mégis adja fel ezeket, de ha mást nem is, legalább kezdjék el lúgosítani a testüket úgy, hogy fogyasztják az alapvető termékeket. Csak kezdjék el a folyamatot! Ez az egyetlen döntés, amit meg kell tenni. Kezdd el a folyamatot! Ahogy elkezded a folyamatot, úgy fogod találni, hogy ezek az ételek és szokások, amiket próbáltál feladni, még a dohányzás is, téged adnak fel, ahelyett hogy neked kéne ezeket feladni.

 

S: Dr. Young, milyen előnyöket élvez az, aki elkezdi rendszeresen inni a SuperGreenst, de soha nem változtatja meg az étrendjét?

 

Dr. Y: Nos, körülbelül 60-70 %-ban javul meg az egészségük, és nő meg az életerejük. Ami történik – készülj fel erre –: nem fogod kívánni ezeket a más típusú ételeket és italokat, valamint a korábbi életstílust. Még néhány barátod is feladhatja a szokásait, ki tudja?

 

S: Tehát végül feladják azt, ahogyan korábban ettek, saját vágyaik ellenére?

 

Dr. Y: Korábbi vágyaik ellenére…

 

S: De az igazság az – az alapján, amit mondasz –, hogy csupán a termékek fogyasztásával 60-70 %-kal jobb esélyük lesz arra, hogy ne tapasztaljanak súlyosabb tüneteket – ami persze a betegség –, csupán a termékek fogyasztása által.

 

Dr. Y: Voltak emberek, akik nem változtatták meg az étrendjüket, pedig kettes típusú cukorbetegek voltak. Elkezdték fogyasztani a SuperGreenst a Prime pH-val, a SuperSoy csírával és a BioLighttal, és a vércukruk 72 órán belül normalizálódott.

 

S: Tudom, hogy igazad van, mert az emberek a világ minden részéből megosztják velünk ezeket a történeteket.

 

Dr. Y: Nagyon izgatottak vagyunk a hatások, változások miatt, amelyek az emberek életében történnek, például az egyes és kettes típusú cukorbetegség esetében, nem kezelve a betegséget, hanem megértve, hogy a cukorbetegség az nem betegség, hanem a túlzott savasság tünete. A lúgosítás és energizálás folyamatában, az életmód- és táplálkozásbeli változásoknak, valamint az InnerLight étrend-kiegészítőknek köszönhetően, életeket látunk jelentősen megváltozni, és a vércukor kiegyensúlyozottá válik.

 

K: Csak meg akartam osztani veletek, hogy tényleg: az étrended határozottan megváltozik! Elmondhatom, hogy amikor 3 éve elkezdtem használni ezeket a termékeket, én voltam az, aki azt mondta, hogy határozottan nem fogom megváltoztatni az étrendemet. Eszem ágában sem volt feladni a marhahúst és a csirkehúst, az időnkénti kávét, vagy a savas ételeket, de ahogy telt az idő, ez szó szerint megtörtént velem. Csupán néhány héten belül elkezdtem kívánni a salátát, a zellert, amit soha életemben nem ettem, és egyszer csak ott volt a vágy, hogy salátákat és jó ételeket fogyasszak. Aztán ott voltak az édességek, amiket korábban folyamatosan ettem. Ahogy már említettem, megszűnt az édesség iránti vágyam. És azok a dolgok, amiket rendszerint ettem, amiből meg tudtam enni egy nagy adagot, mondjuk egy nagy adag fagylaltot, megváltoztak, és ezek annyira édessé váltak, hogy alig tudtam megenni néhány kanállal. Idővel ez a sóvárgásom elhalványult. Azt hiszem, sok embernek meg kellene érteni, hogy ha csak elkezdik a test lúgosításának a folyamatát, a testük átvált több lúgos étel utáni vágyra, ahogy ez velem is történt.

 

S: Az igazság az, hogy halljuk ezeket a történeteket mindenhol, ahol megosztjuk ezt az üzenetet. Vagyis ez bizonyosan nem egy elszigetelt, csak erre a teremre vonatkozó jelenség…

 

Dr. Y: Az egyik bámulatos dolog a finomság, a zöldek nagyon enyhe, finom édessége. Ez nyilvánvalóvá válik, ahogy elkezdesz lúgosítani és energizálni, és amikor ezt megtetted, és visszatérsz valami nagyon édeshez, akkor érted meg, hogy „hú, ez borzasztó édes”.

 

K: Az én esetemben, amikor először fogyasztottam a zöldeket, emlékszem az első néhány napra. Úgy találtam, hogy nagyon keserűek. Most már értem, mert megtanultam, hogy akkor ez egyszerűen azért volt így, mert nagyon savas állapotban voltam, és ezért a zöldek keserűek voltak.

S ahogy mindinkább lúgossá váltam, abban az első néhány napban, ezek egyre édesebbé váltak. Mostanában majdnem olyan édes, mint egy édes zöld tea.

 

S: Nos, valójában elkezded kívánni a zöldeket, azok helyett a dolgok helyett, amiket korábban kívántál.

 

Dr. Y: És ez egy fontos kérdés, különösen olyan szülőknek, akiknek a gyerekei nem eszik meg a zöldséget. Valójában mindent megesznek, ami savas, és otthagyják a salátát, a brokkolit, vagy bármit, ami a tányér szélén van. Otthagyják a tányér szélén, és ez nagyon fontos. Próbáljunk a gyerek életébe több zöldfélét, több zöldséget belevenni! Annyira fontos, hogy ezt tegyük! Mert ezek alapvető tápanyagok az emberi sejtek felépítéséhez. Gyerekeknél azt figyeljük meg, hogy ahogy elkezdenek fokozatosan lúgosabbá válni, nemcsak az étrendjük változik egy lúgosabb környezetben, de a koncentrációjuk is javul. A fókuszálási képességük és a kiegyensúlyozottságuk javul. Tehát óriási hatással vagyunk a figyelemhiányra és a hiperaktivitásra. Nem azért, mert kezeljük ezeket a tüneteket, hanem mert megváltoztatjuk a gyerekek belső környezetét, a lúgosítás és energizálás folyamatán keresztül. Tehát fokozatosan kezdj el bevezetni néhányat a zöld ételek és az InnerLight termékek közül, mint szülő, és látni fogod a gyerekeid átalakulását.

 

S: Tudod, dr. Young, fontos lehet a hallgatóink számára, ha érintenéd a méregtelenítési folyamatot. Ahogy megszabadítjuk a testünket a savaktól, méregtelenítési folyamat zajlik, és lesznek tünetek, amelyek ezt tükrözik. Említsd meg ezt egy percre.

 

Dr. Y: Nos, a legfontosabb, amit itt észben kell tartani, az a fokozatosság. Figyelned kell a testedre. Nem szabad túl gyorsan méregteleníteni. Ennek a tünete lehet hasmenés, hányás vagy kiütések. Ezek a végletek. Lehet, hogy lesz némi influenzaszerű tüneted. Ezeket ki lehet bírni, ha fokozatosan haladsz. És amikor érezni kezded, hogy ezek közül a tünetek közül valami kezdődik, az a legjobb – meglátásom szerint –, hogy ha mondjuk egy liter SuperGreenst iszol, kezdj el többet fogyasztani, ahelyett hogy kevesebben innál. Elkezdesz többet inni, és elkezded kimosni ezeknek a mérgeknek egy részét. Sokkal hamarabb túljutsz rajta. Tehát ahelyett hogy kevesebbet innánk; kevesebbet inni gyakrabban, jobb, mint többet inni ritkábban. Tehát jobb, ha „szétteríted” a hidratálásodat. Mi úgy hívjuk, hogy „szuperhidratálás” az egész nap folyamán. Ahogy említettem, 20 testsúly-kilogrammonként 1 litert kell inni. Tehát egy 70–80 kg-os férfinak vagy nőnek ez minimum 4 liter naponta! A legtöbb embernek nehezére esik meginni 4 litert bármilyen folyadékból! De meglátod, ahogy elkezded ezt a folyamatot 1 literrel, majd 2-vel, a folyadék utáni vágy növekedni fog. Ekkor érzed igazán, mennyire ki voltál száradva. A bőröd meg fog változni, a szemeid változnak, a vérkeringésed változik. Ahogy elkezded a szuperhidratálást, azt veszed észre, hogy az egészséged jelentősen javulni fog. De – még egyszer – figyelj a változásokra! Legyél bölcs, és csináld fokozatosan, kevesebbet gyakrabban. Sőt, azt javaslom, ahelyett hogy háromszor ennél, egyél hat kisebb adagot. Gyakrabban enni, kevesebbet gyakrabban. Ez is nagyon sokat segíthet.

 

S: Ezeket a méregtelenítési folyamat idejére érted, ugye?

 

Dr. Y. Ez így van.

 

S: Tudod, sokféle zöld termék kapható, nap mint nap még többet mutatnak be. El tudnád mondani, hogy a te termékeid miben különböznek azoktól, amelyeket másutt értékesítenek?

 

Dr. Y: Nos, több lényeges különbség van. Először, semmit sem adok hozzá, ami rontaná a termék elektronjait, lúgosságát, energiáját. Tehát nem fogsz benne találni algát, nem találsz semmi probiotikumot, amire úgy utalnak, mint „egészséges” baktériumok, vagy „egészséges” flóra, nem találsz benne gombaféléket, penészgombát, vagyis nem fogsz találni gombát. Semmilyen alkotórészt nem találsz, azon kívül, ami a föld felszíne felett van. Tehát nincsenek benne gyökerek. Amit használok, azok a fűfélék, meg a levelek, még a hajtást sem használom. És a koncentráció 20 az 1-hez. Nagyjából fél kiló és egy kiló közötti anyag szükséges ahhoz, hogy egy unciányi végterméket készítsünk. Alacsony hőfokú szárítást használok azért, hogy megőrizzem a teljességét annak, amit úgy nevezek, hogy „életerő”. Úgy is utalnak rá, mint „zéta potenciál”. A fű életereje. A zöldségek vagy a csírák és a levelek életereje. Ezek hozzáadhatják az életüket a te életedhez. A szó, ami ezt jelöli, az a biogenezitás. Vagyis mi megőrizzük a termék teljességének biogenezitását, úgy, hogy mi nem rontjuk le a lúgosságát, energiáját és életerejét a folyamat során. Tehát a koncentráció fontos. Az energia, életerő megőrzése fontos. És azután az ionizálási folyamat – „feltöltjük” a terméket, és visszahozzuk az életbe, olyan, mint behelyezni a feltölthető ceruzaelemeket az akkumulátorba. Fel kell tölteni azokat a termékeket, hogy visszaadjuk az életerejét. Ezért van az, hogy ha kinyitsz egy doboz SuperGreenst, mágnesesnek tűnik. És azért mágneses, mert elektronokkal töltött.

 

S: Valójában ezek felállnak a végükön, nem?

 

K: Úgy néz ki, mint a statikus elektromosság.

 

Dr. Y: Statikus elektromosság. Mert elektronokkal feltöltött, és ezek vonzzák a protonokat. Ha veszed a kanálkát, észreveszed mennyire elektronokkal feltöltött a SuperGreens. Ez ténylegesen feláll a végein. Mert a műanyag természetesen pozitívan töltött, és a SuperGreens elektromosan negatívan töltött. Vagyis az ellentétek vonzzák egymást, és így látod a statikus elektromosságot.

 

K: Mint a vasreszelék a mágnesen.

 

S + dr. Y: Igen, pontosan, pontosan úgy néz ki.

 

K: Dr. Young, szeretnék egy kérdést feltenni, mert ezt sokszor hallom. Az emberek gyakran fordulnak hozzám, és azt mondják, „ez az, amit ajánl a kettes típusú cukorbetegségre, és ez az, amit alacsony vagy magas vérnyomásra mond”, de odajönnek hozzám, és azt kérdik: „no és mi van ezzel a nehézséggel?”. Szeretném, ha te válaszolnád meg ezt, mert amit igazán szeretnék, az egy egyszerűsített válasz.

 

Dr. Y: Valószínűleg hallottad, hogy minden út Rómába vezet. Nos, minden út az egészség házába va

 
Kapcsolat
 
Termékek rendelése
 
Vállalkozási lehetőség
 
Egészségügyi cikkek
 
Üvegfestés
 
Linkajánló
 
Naptár
2020. December
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-08-30
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon